A Belényes melletti Magyarremetén, a visszavonuló magyarok csapatok nyomában megérkező román hadsereg katonái a szomszéd falubeli román lakossággal feldúlják és kifosztják a falut, és „partizán-akciók” vádjával harmincöt polgári lakost kivégeznek, (köztük tizenkét-tizennégy éves gyerekeket és hatvan éven felüli öregeket.) A közeli Kishalmágyon még további hat remeteit gyilkolnak le. Másnap a Fekete-Kőrös-menti Gyantán a 3. román hegyivadász hadosztály csapatai nyomában érkező ún. „»Someşul« batalioane fix” (helyben mozgósított, önkéntesekből álló alakulat) parancsnoka, Teodor Brîndea őrnagy negyvenhét magyart kivégeztet. ? 1947. május 17. // A bukaresti kormányhoz eljuttatott nyilatkozatukban a bukaresti magyar királyi követség alkalmazottai (Podosky István követségi első titkár, Luby Géza konzul, Tarnay István követségi titkár, Gyárfás László sajtótudósító, Forrai Zoltán kulturális attasé) közlik, hogy nem ismerik el a „budapesti bábkormányt”. „Ezzel az elhatározásunkkal kívánják bizonyítani, hogy felfogásuk hasonló a szabad országokban lévő magyar missziók vezetőinek és képviselőinek felfogásához, akik az igazi magyar érdekeket védik.” (A magyar diplomáciai képviselet alkalmazottait a román hatóságok augusztus végén internálják.)

A Fekete-Kőrös-menti Gyantán a 3. román hegyivadász hadosztály csapatai nyomában érkező ún. „»Someşul« batalioane fix” (helyben mozgósított, önkéntesekből álló alakulat) parancsnoka, Teodor Brîndea őrnagy negyvenhét magyart kivégeztet.   ? 1947. május 17. // A magyar kommunisták Simó Gyula-vezette csoportja – látván azt, hogy a budapesti Békepárt nem törődik velük, a román kommunisták pedig Bukarest jelentkezését várják, kimondják a Kommunisták Észak-Erdélyi Pártja megalakítását, amelyet egy négytagú (Veress Pál, Simó Gyula, Nemes József, Jakab Sándor) titkárság vezet. (Önállóságuknak az vet véget, hogy október 20. körül megérkezik Bukarestből az RKP két küldötte, ifj. Teofil Vescan és Nicolae Goldberger, aki átveszi az elsőtitkári posztot, és valamilyen nyomással, rábírják a kolozsváriakat, hogy vegyék föl a kapcsolatot a bukaresti pártközponttal.)

Az előző nap néhány helybeli román által Szárazajtára hívott, mintegy harminc-harmincöt fős, Olteanu-vezette Maniu-gárda kivégez tizenegy ártatlan helybéli civilt. (Két sebesült pár nappal később halt meg.) A gyilkosságokat és fosztogatásokat követő napokban a helybeli csendőrök mintegy hetven-nyolcvan férfit elhurcolnak a földvári haláltáborba, akiknek nagy többsége ott hal meg. Gyergyószentmiklós felé vonulva a gárdisták mindenütt terrorizálják a helybeli lakosságot, útközben még nyolc székelyt gyilkolnak meg. ? 1944. október 8. // A Malinovszkij marsall parancsnoksága alatt álló 2. Ukrán Front alegységei, valamint a 31. román gyalogos- és az 1. lovashadosztály csapatai bevonulnak Nagyszalontára. (Korabeli szemtanúk szerint néhány szovjet katona már 25-én, hétfőn este beszivárgott a város délnyugati térségébe, de vissza is vonult harci egységéhez.) Pár napos szovjet megszállás után a német–magyar haderő ellentámadásba lendült és visszafoglalja Szalontát. Október 2-án máig sem teljesen tisztázott okok miatt 18 cigányembert kivégeznek. Egyesek szerint azért, mert zászlóval fogadták a szovjet csapatok bevonulását, vagy mert házhoz vezették az orosz katonákat nők meggyalázására. // Közzéteszik a Nemzeti Demokrata Front (Frontul Naţional Democrat din România – korabeli fordításban: Országos Demokrata Arcvonal) programtervezetét, amelyet a Román Kommunista Párt központi bizottsága dolgozott ki, és az „összes demokratikus erőknek” ajánlott. A legfontosabb célok között szerepel „egy valóban demokratikus rendszer” kialakítása, a Hitler-ellenes front támogatása minden eszközzel, a nemzetgazdaság újjáépítése, és egy demokratikus agrárreform végrehajtása stb. (A nemzeti kisebbségekkel kapcsolatban a 4. pontban leszögezik: „Nemzetiségre, vallásra való tekintet nélkül teljes egyenlőség valósuljon meg valamennyi állampolgár számára. A baráti együttélés és együttműködés rendszere létesüljön az ország összes nemzetisége között. A nemzetiségi és vallási üldözés törvényes eljárásban és büntetésben részesüljön.”) ? 1944. október 12.

Az előző napon Csíkszentdomokosra érkező, Gavril Olteanu-vezette Maniu-gárda – miután végigrabolta a falut – tizenegy helybeli civilt (köztük egy nyolcvanegy éves asszonyt) agyonlő. Olteanu egy 1945 nyarán Iuliu Maniunak írott levelében azt állítja, hogy fegyverrejtegetőket végeztek ki. Ezzel szemben a valóság az, hogy volt, akinél rossz katonaruhát, másnál rossz gránátos ládát, gyakorló leventepuskát találtak, de az is megesett, hogy az egyik áldozatot névhasonlóság miatt, tévedésből végezték ki.)

A Monitorul Oficialban megjelenik az 487. sz. törvény, amellyel létrehozzák a Felszabadított Erdélyi Területek Közigazgatását Irányító Kormánybiztosságot (Comisariatul pentru Administrarea Regiunilor Eliberate din Transilvania). A kormánybiztosságot ideiglenesen Bukarestben állítják fel (állandó székhelye Kolozsváron lenne). A kormánybiztosság – a kormány utólagos jóváhagyásával – jogosult határozatokat és rendeleteket is hozni. Vezetőjévé Ionel Pop-ot, Iuliu Maniu unokaöccsét nevezik ki.   ? 1944. november 12. // Megjelenik a kolozsvári polgári napilap, a Keleti Magyar Újság utolsó száma. A szovjet–román csapatok bevonulása után Észak-Erdélyben csak a román középosztály rendelkezik saját napilappal, a magyar polgárság már nem indíthat napilapot. // A Gavril Olteanu-vezette Maniu-gárda Csíkmadarason kivégez két elfogott székely földművest.

Plijev tábornok lovas-gépesített csoportjának egységei elfoglalják Nagyváradot. Orosz kiskatonák agyonlövik Ujhelyi István 33 éves székesegyházi segédlelkészt. // A bukaresti Dreptateában (a Nemzeti Parasztpárt lapjában) Corneliu Coposu, az NPP főtitkára durva magyarellenesség kirohanásban támadja a 8-i bukaresti nagygyűlésen részt vett MADOSZ-t. Többek közt kijelenti: „Mindenekelőtt a MADOSZ helye nem minálunk, Romániában, hanem őnáluk, Magyarországon van. Nekünk nincs szükségünk a magyar »demokratikus« szervezetek együttműködésére[...] Ott, Magyarországon kell dolgoznia a MADOSZ-nak [...]. Nem tűrhetjük jelenlétüket itt, a demokratikus szabadságnak ebben a környezetében [...] Felhívjuk a MADOSZ-t, tűnjék el minél előbb. Nem akarjuk tovább hallani a nevét!” // Megalakul Kolozsváron az Országos Demokrata Arcvonal Tanácsa (Consiliul Frontul Naţional Democrat), melyet a Román Kommunista Párt, a Magyar Dolgozók Szövetsége, a Romániai Szociáldemokrata Párt, az Egységes Szakszervezetek (Sindicatelor Unite), az Ekésfront, és a Hazafiak Szövetsége hoz létre. // A Kolozs megyei Fejérden a bevonuló román katonák letartóztatják a magyar bírót, majd elhurcolják, és kivégzik. Tizenegy nappal később, 23-án a román csendőrőrmester két magyar férfit behivat a községházára – másnap mindkettő holttestét a község szélén fedezik fel. (November közepéig, a román közigazgatás kiparancsolásáig a román csendőrség asszisztálása mellett néhány helybeli román rendszeresen terrorizálja a magyar lakosságot, a református lelkészt családjával együtt elüldözik.) A zaklatás még 1945 nyarán is folytatódik. ? 1945. augusztus.

Kolozsváron a Kommunisták Észak-Erdélyi Pártja, a kolozsvári szociáldemokraták, a Magyar Dolgozók Szövetsége, az Ekésfront, a Demokrata Zsidó Népközösség (Comitetul Democratic Evreesc) és az Egységes Szakszervezetek (Sindicatelor Unic) helyi képviselői ifj. Teofil Vescan javaslatára (akit az RKP bukaresti központja azért küldött Kolozsvárra, hogy ott szervezze meg a pártot) megalakítják az Észak-Erdélyi Demokratikus Bizottságot (Comitetul Democratic din Nordul Transilvaniei). A tanácskozás során Vescan kijelenti: „Észak-Erdély román többségének bizonyságot kell tennie, hogy a visszaállított Románia demokratikus elrendezésébe be akarja illeszteni a magyar és zsidó kisebbségek demokratikus erőit is, amelyeknek hasonlóképpen ki kell nyilvánítaniuk, hogy akarnak-e együttélni és együttműködni a román néppel a demokrata román állam keretében?” ? 1944. október 28. // A Kolozs vármegyei Magyarzsomborból Vintilă csendőrőrmester elhurcoltat, és kivégeztet három helybeli magyart. ? 1944. november 12. // Herta csendőrőrmester Egeresről, majd másnap hajnalban a szomszédos Ferencbányáról elhurcoltat tizenöt helybeli magyart. A voluntárok, néhány helybeli soviniszta román közreműködésével Egeres határában 22-én brutálisan megkínozzák, és kivégzik őket. ? 1944. november 12.

Súlyos határincidens történik a magyar–román határon. A biharugrai halastavak 7 dolgozóját – azzal az indokkal, hogy „szabálytalan munkát” végeznek – román területre hurcolják a román határőrök. Az esti órákban, miután kihallgatták a munkásokat, visszakísérik közel ahhoz a ponthoz, ahol áthurcolták őket. Várakozás közben hirtelen három személy átszökik a magyar területre, mire a határőrök az ott maradt négy főt szabályszerűen kivégzik. Miután az eseményeket a magyar és román hatóságok kivizsgálták, Bukarest elismeri a felelősségét, és 2 millió lej kártérítésben részesíti a négy áldozat családját.

Több Arad megyei, románok-lakta faluban (Gurba, Kerülős, Seprős, Apáti, Barakony, Szinte stb.) és a magyar Ágyán helyi felkelésekre kerül sor az erőszakos kollektivizálás miatt. A hadsereg és a milícia csapatai 3-án megszállják a falvakat és 12 földművest kivégeznek, mintegy százat pedig bebörtönöznek.

A brassói hadbíróságon elkezdődik a csíkszentimrei párttitkár, Bors István elleni gyilkossági kísérlet vádlottainak pere. A katonai törvényszék első fokon enyhe ítéleteket hoz, ám „a nép kérésére” másodfokon az első és másodrendű vádlottat (akik a merényletet valóban elkövették) halálra ítélik, majd kivégzik, a többiek huszonöt-huszonöt év börtönbüntetést kapnak.

és május 29. között a kolozsvári katonai törvényszék Macskási Pál-vezette, Temesvárra kihelyezett tanácsa a nagyszínházban folytatja le Szoboszlai Aladár és ötvenhat társa elleni monstre-pert. 30-án első fokon tíz vádlottra mondják ki a halálos ítéletet, melyet másodfokon július 24-én helyben hagynak. Kivégzik Szoboszlai Aladár óbébai és Ábrahám Árpád feltorjai plébánosokat, br. Huszár Józsefet, Orbán Károlyt, Orbán Istvánt, dr. Kónya István-Bélát, Tamás Imrét, Tamás Dezsőt, Lukács Istvánt és dr. Alexandru Fîntînarut. Az aradi ügyvéd Fîntînaru kivételével a többi román nemzetiségű vádlott (mint pl. Constantin Drăgăniţa ezredes) általában enyhébb ítélettel úszta meg a pert. Az elítéltek között Huszár bárón kívül több magyar arisztokratát is súlyos börtönbüntetésre ítélnek. Rajtuk kívül számos lelkészek vagy szerzetes is található az elítéltek között. Közülük életfogytiglani kényszermunkára vagy fegyházbüntetésre ítélik P. Ferencz Béla Ervin ferences szerzetest, Ráduly Géza gyergyószentmiklósi plébánost, P. Karácsony István minorita szerzetest és Ráduly István gelencei plébánost huszonkét évre, Dénes Dávid hátszegi plébánost és P. Mezei Mózes Levente ferences szerzetest húsz-húsz évre, Müller Jenő érszegi plébánost tizenöt évre, Kosza József ozsdolai plébánost tíz évre, Kovács Béla Lajos kovásznai plébánost nyolc évre, Pál Gyula futásfalvi lelkészt hat évre ítélik. A legidősebb elítélt az 1958. január 15-én letartóztatott Kovács Balázs, akkor hetvenhárom éves szentkatolnai plébános, akit „feljelentés elmulasztása” vádjával – magas korára való tekintettel – „csak” négy év kényszermunkára ítélnek, melyet le is tölt.

A kolozsvári katonai törvényszék Macskási Pál-vezette tanácsa ítéletet hirdet a harmincegy fős ún. érmihályfalvi csoport perében. Sass Kálmán érmihályfalvi, és Balaskó Vilmos érolaszi református lelkipásztorokat, valamint dr. Hollós István egykori hadbírót hazaárulás vádjával halálra ítélik. (Balaskó büntetését bátyja, az ismert szobrász, Nándor közbenjárására életfogytiglanra változtatják.) Érmihályfalváról tizenhárom vádlottat (köztük Számadó Ernő költőt) huszonöt évre, kettőt ennél kevesebb börtönbüntetésre, Érolasziból négy, Biharvajdáról hat vádlott kapott huszonöt évet, hármat pedig húsz év börtönbüntetésre ítélnek. (Az elítéltek az Érmellék tekintélyes értelmiségei, iparosai, magángazdái. A perekkel a hatóság feltehetően a határ mellett lakó magyarságot akarja megfélemlíteni.) Sass Kálmánt és Hollós Istvánt december 2-án Szamosújváron kivégzik.

A new yorki The Reporterben megjelenik George Bailey újságíró nagy feltűnést keltő cikke az erdélyi magyarságról (Trouble over Transylvania). A szerző a helyszínen tett több hetes látogatása nyomán részletesen beszámol a magyar kisebbség súlyos elnyomásáról, egyebek mellett az anyanyelvi oktatás elsorvasztásáról, a magyar nyelv használatának visszaszorításáról. Írásában több olyan tévedés is van, amelyek tovább éltek a későbbi, Romániával foglalkozó írásokban is: Így például azt írja, hogy 1956 októberében diáktüntetések voltak Kolozsvárott, Marosvásárhelyen, Medgyesen (!) és Temesváron, (valójában csak az utóbbi városban volt utcai tüntetés), 1956 után pedig többezer magyart tartóztattak le, „ezek közül feltehetően többszázat kivégeztek” (a kivégzettek számát ma sem tudjuk pontosan), a hatósági intézkedések következtében 1962-ben már egyetlen magyar önálló iskola sem működött Romániában. (A magyar iskolák románosítása elsősorban a középiskolákat érintette, az elemi iskolák közt több is megőrizhette az önállóságát.)