A tordai Cenzúrahivatal Bukarestbe küldött jelentésében arról „tájékoztatja” az illetékeseket, hogy „a budapesti baloldali [sic!] kormány azt javasolta, hogy egész Erdélyt nyilvánítsák szovjet köztársaságnak, de két fővárossal, egyiket Kolozsvárt a magyarok, a másikat, Nagyszebent a románok részére.” Másnap, 7-én pedig már azt jelenti, hogy: „jól informált kolozsvári körökben” az a hír járja, hogy „Moszkvából egy kormányzót neveztek ki Erdély Gubernátora címmel.” Az elkövetkező hónapokban a tordai Cenzúrahivatal és az Információs Titkos Szolgálat (Servicul Secret de Informaţii) különböző rémhíreket, alaptalan híreszteléseket küldözget Bukarestbe.

Bukarestbe érkezik Andrej J. Visinszkij szovjet külügyi népbiztoshelyettes, aki este találkozik Constantin Vişoianu külügyminiszterrel. ? 1944. november 12.

A bukaresti Scînteia (a Román Kommunista Párt központi napilapja) írja a Maniu-gárda vérengzéseiről: „Olyan bizonyító anyag van kezünk ügyében[...], melynek láttán égnek áll az ember haja.” // A brassói Népi Egység leközli a bukaresti rádió által sugárzott előző napi kormányközleményt: „Azoknak a közigazgatási hatóságoknak Észak-Erdélyből való kiürítésével kapcsolatban, amelyek a szovjet parancsnokság előzetes megkérdezése nélkül helyeztek hivatalukba, valamint a fegyveres bandákkal történt sajnálatos incidensekkel kapcsolatban, a román kormány felhívja az észak-erdélyi lakosságot, hogy teljes nyugalommal maradjon helyén és folytassa munkáját, mert a kiürítési intézkedések csak a fentemlített hatóságokra vonatkoznak.”

Soó Tamás, Gyüjtő Sándor, Imreh István és Derzsi Ernő (60 taggal) megalapítják a Munkások Általános Gazdasági és Ipari Szövetkezetét, melybe három hónap alatt tízezer tag lép be. Tényleges működését csak 1945. január 1-én kezdi meg. (1946-ban több kisszövetkezetet magába olvaszt, majd augusztusban felveszi a „Victoria” nevet.)   ? 1947. december 16.

Megszervezik a kolozsvári Magyar Tankerületi Főigazgatóságot, melynek élére Hadházy Sándor kerül. 1945. április 9-én a nemzetnevelési minisztérium hivatalosan is elismeri az önálló magyar kolozsvári tankerületet. ? 1945. szeptember 21. // Vasile Pogăceanu, Kolozs megye főispánja átiratban sürgeti a Kolozsvári Magyar Egyetem Rektori Tanácsát, hogy „az itt élő népek őszinte, demokrata és kellő tudományos felkészültséggel rendelkező legjobbjaiból nevezzen ki rendes és rendkívüli tanárokat az egyes karokra”. (A magyar és román kommunisták is többször sürgetik az egyetem vezetését, hogy az eltávozott professzorok helyére vegyenek fel olyan „demokrata érzelmű”, tehát kommunista értelmiségieket, akik majd biztosítják, hogy az oktatás „demokratikus szellemben folyjék”.) ? 1945. január 19. // A Központi Tanácsadó Testület Jogügyi Bizottsága ülésén határozati úton kijelentik, hogy Észak-Erdély fölött „a felségjogot a fegyverszüneti egyezmény aláíróinak nevében, a Szövetségközi Ellenőrző Bizottság megbízása alapján a Szovjet katonai parancsnokság gyakorolja, meghatalmazottai alapján.”

A Monitorul Oficialban megjelenik a 7/1945. sz. törvény a Nemzetiségi-Kisebbségi Minisztérium felépítéséről, működési szabályzatáról.   ? 1945. március 31.

Kolozsváron ifj. Teofil Vescan, a Román Kommunista Párt észak-erdélyi megbízottja kezdeményezésére értekezleten vitatják meg a magyar és román egyetem problémáját. Az egyetem, az EME, az MNSz, a szakszervezetek, a magyar egyházak és más intézmények képviseletében jelen lévő magyar felszólalók a kolozsvári magyar egyetem szükségessége mellett szállnak síkra. (A vita során Jordáky Lajos még azt is felveti, hogy ha már választani kell, inkább a román egyetem költözzön a román művelődés fontosabb központjába, Balázsfalvára vagy Nagyszebenbe.) A román felszólalók, (Victor Pop és Iulian Chitta) továbbra is a kolozsvári román nyelvű oktatás megindítását sürgetik. Végül Vescan ismételten kijelenti, hogy szerinte „az egyetem jelenlegi alakjában nem demokratikus”, és az a véleménye, hogy Kolozsváron egyelőre közös, magyar–román egyetemet kell létrehozni. ? 1945. február 12–13. // A kolozsvári Világosság hírül adja, hogy leváltották „a szegényekkel gőgösen bánó” nagyváradi polgármestert és alpolgármestert, Csiky Gyulát és dr. Pelle Jánost, akik „nem voltak hajlandók együttműködni a demokratikus szervezetekkel.” A helyi ODA javaslatára Ványai Károly vasmunkást nevezik ki polgármesterré, az alpolgármesteri tisztséget pedig „a demokratikus román szervezetek képviselőjének” számára tartják fenn. (Fenti személyek leváltásának feltételezhetően pártpolitikai okai vannak.)

A Monitorul Oficialban megjelenik a 86/1945. sz. törvény, a „Nemzetiségi Statútum”. (A sokat bírált Statútum inkább csak a dél-erdélyi magyarságnak számít nagy eredménynek, az észak-erdélyiek számára az adott helyzethez képest sok tekintetben visszalépést jelent. Így például az önálló kolozsvári magyar egyetem helyett a jogszabály 22. §-a kimondja: „A szükségletekhez képest [...] magyar és német tanszékek létesítendők.” A nemzetiségi nyelvek hivatalos használatát az illető nemzetiség min. 30%-os arányától teszi függővé. stb.) ? 1945. augusztus 6. // Kolozsváron ülést tart az Országos Demokrata Arcvonal Észak-Erdélyi Központi Tanácsadó Testülete. Elhatározzák, hogy február 12-re összehívják az ODA észak-erdélyi konferenciáját. A vitában felszólaló Jordáky Lajos – miután beszámol a bukaresti szakszervezeti kongresszuson történtekről – Észak-Erdély jövőjével kapcsolatban kijelenti: „Abban a pillanatban, amikor az ODA kerül kormányra, megváltozik a helyzet és Észak-Erdély kérdése újra napirendre kerül. De ebben az esetben is Románia kormánya nem adja, nem küldi ide a közigazgatást, hanem csak kiegészíti a meglévőt. Tehát a közigazgatást itt nekünk kell megszervezni!” Vita alakul ki a szociáldemokrata Bruder Ferenc és a kommunista ifj. Teofil Vescan közt a proporcionalitás kérdésében. Ezzel kapcsolatban Vescan leszögezi: „Nem lehet mindenütt szigorúan a nemzetiség elvén állani. A döntő tényező a demokrácia. Ahol szükséges, ott lemondunk a nemzetiségi elvről és demokratikus embert állítunk oda, tekintet nélkül nemzetiségére.” ? 1945. február 12–13.

A kolozsvári Városházán ülésezik „Észak-Erdély parlamentje”, az ODA észak-erdélyi konferenciája, melyen három fő kérdést vitatnak meg: Észak-Erdély státusának kérdését, a kolozsvári egyetem jövőjét, és a földreform problémáját. Az egyetem kérdésébe vita keletkezik a magyar és román küldöttek közt, míg az agrárreform-bizottság elfogadja Venczel József tervezetét, amely igazságosan igyekszik szétosztani a magyarok és románok közt a kiosztható földbirtokot. A konferencián megalakítják az ODA Észak-Erdélyi Központi Végrehajtó Bizottságát. (Gyakorlatilag egy regionális kormány csíráját hozzák létre.) A Központi Végrehajtó Bizottság vezetőségét ifj. Teofil Vescan (elnök), Jordáky Lajos (társelnök), Lakatos István, és Nicolae Moldoveanu (alelnökök) alkotják. A VB-nek kilenc román, nyolc magyar, négy zsidó és egy német származású tagja van. (Többek között: Balogh Edgár, Bruder Ferenc, Demeter János, Tudor Bugnariu, Vasile Pogăceanu, Neumann Jenő, Goldberger Miklós.) Az agrárreform szakbizottság (Venczel József tervezete alapján) kidolgoz egy demokratikus földreform-tervezetet (végrehajtására nem kerül sor). A VB ülésén javasolják az azonnali földosztás megkezdését, amit először februárban, a háromszéki Uzonban kezdenek el. A jogügyi bizottság jelentése alapján vita folyik arról, hogy Észak-Erdélyben a főhatalmat gyakorolja a Vörös Hadsereg, vagy csupán a közigazgatás ellenőrzését gyakorolja.

Bukarestben – kommunista források szerint – félmillióan tüntetnek egy Országos Demokrata Arcvonal-vezette kormány mellett. (Ana Pauker, a kommunista párt Moszkvából hazatért egyik vezetője még január 16-án, egy titkos tanácskozáson meghírdette a „tíznaponként egy újabb válság”-tervét.)   ? 1945. február 28.

A kolozsvári magyar egyetem szakszervezeti bizalmijai emlékiratban többek közt kérik a „hatos bizottságot”, hogy közös egyetem helyett két független egyetemet hozzanak létre, mivel szerintük „A kétnyelvű egyetem esetleg megvalósítható Svájcban [...], de nem nálunk, ahol a nacionalizmus mindkét népen súlyos sebet ütött.” Megjegyzik még, hogy „A közös egyetem felállítása egyfelől egy rosszul sikerült kísérlettel szaporítaná az Erdélyben már működő román egyetemek számát, másfelől a meglévő és működő kolozsvári magyar tudományegyetem megszűnését jelentené.” (Február 26-án az előbbihez hasonló értelmű emlékiratot juttatott el a „hatos bizottsághoz” a kolozsvári Magyar Demokrata Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete is.)   ? 1945. március 9.

Petru Groza táviratban kéri Sztálint, hogy ismét kiterjeszthessék a román közigazgatást Észak-Erdélyre. (Az engedély másnap megjön.)   ? 1945. március 13.

Gheorghe Vlădescu-Răcoasa nemzetiségügyi államtitkár Kurkó Gyárfás és Bányai László kíséretében meglátogatja a földvári és hídvégi internáló táborokat. Megígéri, hogy 21-től elkezdik a táborokban a szabadonbocsájtásokat. (A földvári táborban még mindig mintegy másfélezer ártatlan magyar raboskodik.) Március 25-én – papíron – feloszlatják a haláltábort, de a szabadonbocsájtások elhúzódnak, az utolsó – kilencven fős csoport – csak október 29-én távozhat el.

Kolozsváron megkezdődik a tanítás az Almérnöki Intézet magyar tagozatán (A felvételi vizsgákat már február 27. és március 1. között megtartották.) Az oktatás nyelve magyar. Az 1948. október 26-i, a felsőoktatás átszervezéséről döntő 263.327. sz. közoktatásügyi miniszteri rendelet után megalakuló Mechanikai Intézetben szintén létesítenek egy magyar tagozatot, de ebben a negyvenhét tantárgyból már csak kilencet tanítanak magyarul a magyar oktatók – bár minden vizsga történhet magyar nyelven is.   ? 1953. szeptember.

a Bolyai Tudományegyetemen nyugdíjazzák Bíró Vencel és Balanyi György történészprofesszorokat. (A nyugdíjaztatásuk valódi oka az, hogy mindketten a piarista rend tagjai, előbbi korábban rendfőnök is volt.) // A Bolyai Tudományegyetemről – mivel a román hatóságok nem hosszabítják meg a szerződését – visszatér Magyarországra Zolnai Béla, a francia irodalom professzora, Kispál Magdolna nyelvész, Buza László jogászprofesszor, Sövényházy Ferenc jogászprofesszor, Kislégi Nagy Dénes közgazdászprofesszor, Rajty Tivadar közgazdászprofesszor, Borbély Sámuel matematikaprofesszor, Fényes Imre fizikaprofesszor, Dezső Lóránd fizikaprofesszor, Vargha László kémiaprofesszor, Csík Lajos biológiaprofesszor.

Monitorul Oficial újabb kinevezéseket közöl a Bolyai Tudományegyetemre: Balogh Edgár lett a Bolyai Tudományegyetem rektora, és a történelem és földrajzi tanszék ideiglenes dékánja. Jancsó Elemért kinevezik a nyelvészeti tanszék dékánjává, Demeter Jánost a gazdasági-, jogi-, közigazgatási tanszék dékánjává, Zörgő Benjamint, Borbély Sámuelt, Soós Ilonát, Török Zoltánt, dékánokká, Lazányi Endrét az Agrártudományi Intézet magyar tagozatának dékánjává.   ? 1949. február 14.

Márton Áron visszautasítja az államsegélyt. Kijelenti, hogy visszautasít minden olyan megegyezést, amely a pápai jogok, és a katolikus tanítás sérelmével járna.

Letartóztatják Pál Elek gyergyóremetei római katolikus plébánost és a káplánját, Kovács Jakabot. Mintegy száz helybeli földművessel együtt Gyergyószentmiklósra hurcolják és ott két hétig kínozzák, vallatják őket. (Azzal vádolják mindkettejüket, hogy ők vitték el a községháza faláról azt a faliújságot, amelyen számos, a vallást, az egyházat gúnyoló cikket helyeztek el a helybéli kommunisták.) Fél évi vizsgálati fogság után a brassói hadbíróság Pál Eleket – „a rendszer elleni lázítás” vádjával – hét, Kovács Jakabot öt évre ítéli.   ¬ 1946. április 14.

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület intézőbizottsági ülésén bejelentik az egyesület megszűnését.

A Romániai Magyar Szó beszámol arról, hogy Nagyszalontán ötven „zsírosparasztot” zártak ki a Magyar Népi Szövetségből. (Az MNSz-ben egész évben folyik a széleskörű politikai tisztogatás. A július 22-i RMSz szerint addig százkilencvenkétezer „kizsákmányoló elemet” zártak ki.)

A stockholmi békekonferencia felhívásának ürügyén Marosvásárhelyen „békeértekezletet” tartanak, katolikus papok és világi hívek. (A papok egy részét kényszerrel hurcolják Vásárhelyre a Securitate emberei.) Az értekezleten megalakítják a Katolikus Akcióbizottságot, melynek elnökévé Ágotha Endre nyárádselyei esperes-plébánost választják, akit a Szentszék 1950. május 5-én excommunicál. (Márton Áron a kiszabadulása után nyugdíjaztatja.) A kiadott „békefelhívásban” (melyet 39 lelkész, és 63 laikus írt alá) felszólítják a „békét akaró” katolikus lelkészeket és híveket, hogy írják alá a Béke Hívei Világkongresszusa Állandó Bizottságának felhívását. A korabeli lapok szerint ezután a katolikus papok „tömegesen csatlakoznak” az értekezlet határozatához, valójában a katolikus lelkészeknek egy töredéke vett részt a kommunista párt által irányított mozgalomban. A „békeívet” az értekezlet után a Securitate emberei alá akarták iratni a papsággal, azonban a legtöbb helyen ezt megtagadják, ellenállva a zsarolásnak, fenyegetőzésnek. A Katolikus Akcióbizottság által év közben kiadott brosúrában szereplő, a felhíváshoz csatlakozó személyek névsora hamisítvány, sokan nem is tudták, hogy fölkerültek a listára.   ? 1951. március 15.

Újabb „békegyűlést” tartanak, ezúttal Gyergyószentmiklóson. A Katolikus Akcióbizottság rendezte összejövetelre a lelkészek egy részét ismét fizikai kényszerrel viszik el. A kiadott brosúrában szereplő százegy világi pap és szerzetes egy része valójában ott sincs a gyűlésen. A meghozott határozat szerint: „...államunk gyakorlatilag is megvalósítja az Alkotmányban is előírt vallásszabadságot.” A résztvevők „elégedetten vették tudomásul azt, hogy a demokratikus kormány jóindulatának gyümölcseként életre hívhatják a Katolikus Státust, és annak Időközi Bizottsága már meg is kezdhette az első lépéseket az egyházi autonómia elnyerésének megteremtésére.”   ? 1951. március 15.

A bukaresti katonai törvényszéken folyik Jakab Antal titkos ordinárius, dr. Dávid László volt gyulafehérvári püspöki titkár és Erőss Lajos kolozsvári római katolikus káplán pere. 24-én meghozzák az ítéletet: Jakab Antal és Erőss Lajos büntetése nem ismert, Dávid Lászlót 19 év kényszermunkára ítélik, csak az 1964-es amnesztia után szabadul Jakab Antallal együtt. Erősst 1954-ben kiengedik.