Kolozsváron a Kommunisták Észak-Erdélyi Pártja, a kolozsvári szociáldemokraták, a Magyar Dolgozók Szövetsége, az Ekésfront, a Demokrata Zsidó Népközösség (Comitetul Democratic Evreesc) és az Egységes Szakszervezetek (Sindicatelor Unic) helyi képviselői ifj. Teofil Vescan javaslatára (akit az RKP bukaresti központja azért küldött Kolozsvárra, hogy ott szervezze meg a pártot) megalakítják az Észak-Erdélyi Demokratikus Bizottságot (Comitetul Democratic din Nordul Transilvaniei). A tanácskozás során Vescan kijelenti: „Észak-Erdély román többségének bizonyságot kell tennie, hogy a visszaállított Románia demokratikus elrendezésébe be akarja illeszteni a magyar és zsidó kisebbségek demokratikus erőit is, amelyeknek hasonlóképpen ki kell nyilvánítaniuk, hogy akarnak-e együttélni és együttműködni a román néppel a demokrata román állam keretében?” ? 1944. október 28. // A Kolozs vármegyei Magyarzsomborból Vintilă csendőrőrmester elhurcoltat, és kivégeztet három helybeli magyart. ? 1944. november 12. // Herta csendőrőrmester Egeresről, majd másnap hajnalban a szomszédos Ferencbányáról elhurcoltat tizenöt helybeli magyart. A voluntárok, néhány helybeli soviniszta román közreműködésével Egeres határában 22-én brutálisan megkínozzák, és kivégzik őket. ? 1944. november 12.

Megérkezik Brassóból Kolozsvárra Bányai László, a MADOSZ egyik alapító tagja, és összehívatja a szervezet kolozsvári és vidéki újjászervező bizottságát. Ekkor hosszas vita folyik a regionalisták és a „brassói vonalat” követők közt Észak-Erdély jövőbeni státusát illetően. Többen azt hangoztatják, hogy Erdélynek sajátos autonómiát kellene biztosítani. (Kós Károly egyenesen kijelentette, hogy egész Erdély önállósága jelentené „a legígéretesebb megoldást”.) Ezzel szemben a madoszos Fodor-Pataky Ádám és Bányai élesen megtámadja az előbbi véleményeket. Bányai a vitát lezárandó, kijelenti: „Észak-Erdély pillanatnyi helyzete pedig csak azért alakult így, mert még nem a román demokratikus erők [vagyis a kommunisták – V. G. megj.] vették át a hatalmat, hanem [...] a reakciós erők. [...] Észak-Erdély most olyan helyzetben van, hogy hozzákezdhet azokhoz az intézkedésekhez, melyeket az ODA programja is előír...”

A Monitorul Oficialban megjelenik a 641. sz. törvény, miszerint eltörlik a „faji törvényhozás” törvény-rendeleteit, vagyis visszaadják a zsidók polgárjogait. // Megjelenik a 644. sz. törvény, amely a korábbi jogszabályok kiegészítéseként tételesen felsorolja, hogy a 498/1942-es és a 443/1944-es törvényeket milyen kategóriákra kell alkalmazni. (A CASBI-törvény előfutárának tekinthető jogszabály a magyar és a német állam, illetve polgáraik romániai javainak zárolását rendeli el.) ? 1945. február 10.

Vasile Pogăceanu Kolozs megyei főispán 100/1945. sz. átiratával 29 „antidemokratikus, sovén, fasiszta magatartású” magyar egyetemi tanárt (többek közt Bónis Györgyöt, dr. Móritz Dénest, dr. Gyergyai Árpádot) állásvesztésre ítél, többek között olyanokat is, akik el sem menekültek, vagy már időközben visszatértek az egyetemre és a későbbiekben is taníthatnak majd. A rendeletet nem hajtják végre.

Kolozsváron tartja meg a kormány kihelyezett minisztertanácsi ülését. Az ezt követő hatvanezres nagygyűlésen jelen van Mihály király és Andrej J. Visinszkij is. // Az erdélyi szociáldemokraták egy csoportja (Wolf Sándor, Gheorghe Urzica, Solomon Sabin, Pásztai Géza, Bruder Ferenc) felkeresik a Kolozsváron tartózkodó Gheorghe Vlădescu-Răcoasa kisebbségügyi minisztert és átadnak egy elaborátumot, melyben többek közt kérik, hogy a Nemzetiségi Minisztériumba vegyenek be magyarokat is, készítsék el mihamarább a nemzetiségi statútum végrehajtási utasítását, valamint a közintézetekben tartsák be szigorúan az arányszámokat. Vlădescu-Răcoasa megígéri a kérések teljesítését. // Az ODA Észak-Erdélyi Tanácsa nevében ifj. Teofil Vescan memorandumot ad át Petru Grozának, melyben egyebek mellett azt kérik, hogy az ODA VB konzultációja nélkül a kormány és az ODA-tanács ne hozzon semmi lényegi döntést Erdély kérdésében. Kolozsvár székhellyel állítsanak fel egy, a miniszterelnökség mellé rendelt államtitkárságot, amelynek a személyzetét az észak-erdélyi ODA VB biztosítaná. Ismerjék el a jelenleg működő közigazgatást, és csak „demokratikus elemekkel” egészítsék ki azt, a korábbi határozatait pedig hagyják jóvá. A székely megyéket lehetőleg magyar vezetéssel kell ellátni. Érvényesítsék a proporcionalitás elvét. // Az MNSZ Észak-Erdélyi Végrehajtó Bizottsága nevében Demeter János átadja Petru Grozának a „magyar dolgozók még megoldatlan problémáit” tartalmazó MNSZ-emlékiratot, amiben többek között azt kérik, hogy Erdély területén legyen a magyar is hivatalos nyelv (a vasútnál, postánál és a hadseregnél is), azokban a községekben, városokban, ahol több mint ötven százalék magyar kisebbség él, a közigazgatás élére magyart nevezzenek ki, szabadon használhassák nemzeti színeiket, himnuszukat, a magyarság az elmenekült észak-erdélyi szászok földjeiből számarányának megfelelően részesedhessen, a nincstelen székelyek néprajzi határuk szomszédságában, Nagy- és Kis-Küküllő megyékben kapjanak földet, és állítsanak fel magyar–román vegyesbizottságot a telepítési kérdés rendezésére. A legsürgősebben elrendezendő kérdésnek az internálótáborok felszámolását nevezik meg.

Erdélyi körútja során Kolozsváron, a Diákházban Lucreţiu Pătrăşcanu igazságügyi miniszter előadást tart román értelmiségiek előtt (”Észak-erdély problémái”). Ebben azzal vádolja a magyarságot, hogy az nem akar beilleszkedni a román állam kereteibe. Kijelenti, hogy az állam hivatalos nyelve a román, és semmilyen fórumon, sem a közigazgatásban, sem az igazságszolgáltatásban más nyelvet nem lehet használni.   ? 1946. június 8.

Az MNSZ Országos Végrehajtó Bizottsága nevében Kurkó Gyárfás adakozásra szólítja fel Erdély magyar társadalmát, mivel a magyar tanítók, tanárok, egyetemi professzorok hónapok óta nem kaptak fizetést. Felhívásában közli, hogy a gyűjtést már meg is kezdték, és közli, hogy Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspök gyorssegély formájában három millió lejjel járult hozzá „az egyetemi és közművelődési célokat” szolgáló Petőfi Alap felállításához. // Teohari Georgescu belügyminiszter Kolozsvárra főispáni értekezletet hív össze. A rádiónak adott nyilatkozatában a csendőrségről szólva kijelenti: „Ez a csendőrség a demokratikus Románia csendőrsége lesz és magatartásában nyoma sem lesz a régi csendőrség maradványainak.” (A valóságban az 1945. március 6. után Észak-Erdélybe visszatérő román csendőrség sosem igyekezett megakadályozni a magyar kisebbség üldözését, zaklatását.) ? 1945. szeptember 9.

A Magyar Népi Szövetség vezetősége újabb feljegyzést juttat el a kormányhoz, mivel az 1944. szeptember 2-i amnesztia-rendeletet a gyakorlatban a magyar kisebbségre nem alkalmazták.

A Magyar Népi Szövetség emlékiratban fordul Traian Săvulescu földművelésügyi miniszterhez a földosztással kapcsolatos szabálytalanságok miatt. (Az 1945-ös romániai földreformot – az MNSz ismételt felhívásai, követelései ellenére – jórészt a magyar kisebbség kisemmizésével hajtják végre.)   ? 1948. február 13.

Az erdélyi római katolikus egyházmegye tanácsa az elhunyt Gyárfás Elemér helyébe György Lajost, a Bolyai Tudományegyetem bölcsészettudományi karának professzorát választja világi elnökké.

és június 2-a között a Magyar Népi Szövetség Kolozsváron tartja jogi és közigazgatási tanácskozását. (Az MNSz Központi Jogügyi Bizottsága csak 1946. szeptember 6-án alakul meg.) A három megye (Szilágy, Udvarhely, Temes-Torontál) jelentése alapján készült összesítésből kiderül, hogy egész Erdélyben hasonló problémák fordulnak elő. Így például a vegyes lakosságú területeken szinte állandóak a magyarellenes soviniszta támadások, Észak-Erdély „bekapcsolása” óta pedig a magyar kisebbség még mindig nem tudott számaránya szerint résztvenni az államigazgatásban. A tanácskozáson összeállítanak egy nemzetiségi törvénytervezetet, amelynek a végső megszövegezését Demeter János végzi el. Egyes források szerint a tanácskozás során az MNSz jelen lévő vezetői elutasítják a burkolt székelyföldi autonómia gondolatát, mivel ez szerintük az összmagyarság jogainak csorbítását vonná maga után. ? 1946. június 28–30.

Megjelenik a 331/1952 törvény az ország új gazdasági-adminisztratív beosztásáról. A tartományok száma huszonnyolcról tizennyolcra csökken. Az új alkotmány 19–21. szakasza szerint a történelmi Székelyföld területén megalakítják a Magyar Autonóm Tartományt, mely Csík, Erdőszentgyörgy, Gyergyószentmiklós, Maroshévíz, Marosvásárhely, Szászrégen, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely és Székelyudvarhely rajonokból áll, közigazgatási központja Marosvásárhely. A tartományban él a magyar kisebbség egyharmada, ötszázharminckilencezer hatszázhatvankilenc fő, összlakossága hétszáznegyvenezer háromszáznyolcvanegy. Az RMP tartományi titkára Csupor Lajos, a néptanács elnöke Bugyi Lajos. Az alkotmány 21. szakasza szerint a Magyar Autonóm Tartomány néptanácsa ki fogja dolgozni, és a nemzetgyűlés elé fogja terjeszteni a tartomány statútumát. A statútum-tervezet első változata még 1954-ben elkészül, de feltehetően kiváltja a központi szervek nemtetszését, ezért ad acta teszik. Egy év múlva ismét előkerül a kérdés. Sütő András író, szerkesztő 1955 áprilisában azt közli Pataki László nagykövettel, hogy „bizalmas helyről nyert” értesülése szerint folyamatban van a MAT „szervezeti és működési szabályzatának kidolgozása, amelyet a közeljövőben életbe fognak léptetni”. Erre azonban nem kerül sor. 1956 végén elkészül egy harmadik változat is, de ezt a vezetés 1957-ben lesepri az asztalról.

Kolozsváron meghal Bíró Vencel (Vértessomló, 1885.) piarista történész, író. 1934-től az önálló erdélyi piarista rendtartomány főnöke, 1940-től a Ferenc József Tudományegyetem, majd 1945–48 között a Bolyai Tudományegyetem professzora, Erdély és Kelet-Európa történetének kutatója.   ¬ 1948 nyara.

Az Emberi Jogok Ligája nevében Roger Baldwin elnök és Jan Papanek alelnök Memorandummal fordul az ENSz főtitkárához az erdélyi magyarság ügyében. Ebben egyebek mellett kifogásolják az anyanyelvű oktatást visszaszorítását, az 1956-os magyar forradalommal kapcsolatban történt tömeges letartóztatásokat, és a magyar kisebbségnek az anyaországgal történő kapcsolattartása megnehezítését. Kérik az aláírók, hogy a főtitkár kezdeményezzen a magyar kisebbség ügyében vizsgálatot, vagy valamilyen akciót.

A new yorki The Reporterben megjelenik George Bailey újságíró nagy feltűnést keltő cikke az erdélyi magyarságról (Trouble over Transylvania). A szerző a helyszínen tett több hetes látogatása nyomán részletesen beszámol a magyar kisebbség súlyos elnyomásáról, egyebek mellett az anyanyelvi oktatás elsorvasztásáról, a magyar nyelv használatának visszaszorításáról. Írásában több olyan tévedés is van, amelyek tovább éltek a későbbi, Romániával foglalkozó írásokban is: Így például azt írja, hogy 1956 októberében diáktüntetések voltak Kolozsvárott, Marosvásárhelyen, Medgyesen (!) és Temesváron, (valójában csak az utóbbi városban volt utcai tüntetés), 1956 után pedig többezer magyart tartóztattak le, „ezek közül feltehetően többszázat kivégeztek” (a kivégzettek számát ma sem tudjuk pontosan), a hatósági intézkedések következtében 1962-ben már egyetlen magyar önálló iskola sem működött Romániában. (A magyar iskolák románosítása elsősorban a középiskolákat érintette, az elemi iskolák közt több is megőrizhette az önállóságát.)

Az MSZMP meghívására – az előző évi látogatást viszonzandó – baráti látogatást tesz Budapesten az RKP KB küldöttsége, Nicolae Ceauşescu vezetésével. A budapesti pártvezetés a tárgyalásokon a magyar kisebbség kérdését csak a kulturális együttműködés keretein belül érinti, felvetve a két ország közötti utazások nehézségét is. A tárgyaló partnerek a legtöbb időt a nemzetközi kérdések megvitatásának szentelik.

A bukaresti televízióban megindul a magyar adás, heti kétszer, összesen másfél óra időtartamban. A magyar nyelvű TV-adás elindításáról – Fazekas János szerint – még 1968 augusztus végén döntött Ceauşescu, amikor a bevonulást követő napokban szükség volt a magyar kisebbség támogatására is. Az adás tényleges megkezdése azonban azért késett, mert a pártapparátus „fázott tőle”, és minden eszközzel szabotálta azt. A magyar szerkesztőség vezetője kezdetben a bukaresti rádió magyar osztályának szerkesztőségi főtitkára, Molnár Vilhelm (aki románnak tartja magát, a fia sem tud magyarul). (Október elején Huszár Sándornak ajánlják fel a posztot, de ő nem fogadja el azt.) 1970 elején Bodor Pál veszi át a szerkesztőség vezetését.   ? 1978. február 13. // Budapesten meghal Hegedűs Nándor (Nagyvárad, 1884.), lapszerkesztő, publicista, irodalomtörténész. A két világháború között aktív kisebbségpolitikus, az Országos Magyar Párt Bihar megyei alelnöke, több alkalommal parlamenti képviselő, a Magyar Kisebbség állandó munkatársa, publicisztikai írásai több kötetben jelennek meg. A második világháború után Budapesten marad.

A politikai vezetés gesztust akar tenni a magyar kisebbség felé, ezért Dózsa György-emlékünnepségeket tartanak Bukarestben, valamint Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Nagyváradon, Temesváron, Dálnokon és Makfalván. (Hivatalosan Dózsa „születésének” 500. évfordulóját ünneplik, miközben a kutatás máig nem derítette ki megnyugtatóan, hogy mikor született a székely származásî kisnemes, aki az 1514-es parasztháború vezére volt. Magyarországon ezért nem is emlékeznek meg Dózsáról.) A bukaresti magyar nagykövetségnek az a véleménye, hogy ez ügyben „nem történészek mondták ki a döntő szót, s a románok az ünnepséget politikai okok miatt rendezték meg.”

Az Államtanács elfogadja az 54. sz. törvényrendeletet, amely szabályozza a végzős egyetemi hallgatók munkába állását. A jogszabály szerint a „kihelyezés” központilag szabályzott és kötelező. A kihelyezett diplomás szakmánként eltérő mennyiségű időt (legtöbbször három évet) köteles letölteni a kijelölt munkahelyen. A törvény előírásai erőteljesen sújtják a magyar kisebbséget, ugyanis ettől kezdve szisztematikusan színromán vidékre helyezik a végzős egyetemisták többségét. Azok, akik nem hajlandóak elfoglalni a kijelölt munkahelyet, kötelesek megtéríteni az oktatás költségeit és a tanügyben sem kaphatnak többé állást. Akik letöltik a három évet és sikeresen leteszik a véglegesítő vizsgájukat, csak magas összeköttetéssel, komoly anyagi áldozattal („csúszópénzzel”) tudják elintézni, hogy valamelyik magyarok által (is) lakott területen kapjanak állást. (1978 és 1989 között a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet magyar végzőseinek negyven százalékát a Kárpátokon túli megyékbe, húsz százalékát pedig román többségű erdélyi megyékbe helyezik.)   ? 1978. március 13–14.

Összehívják a magyar és német „nemzetiségi dolgozói tanácsok” kibővített plenárisait. A Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának plénumán elnöklő Cornel Burtică KB-titkár beszédében szokatlanul élesen rohan ki a „Horthy-fasizmus irredentizmusa” ellen. A felszólalók mindegyike az elvárt „szöveget” mondja fel (Péterfi István elnök számadatokkal igyekszik bizonyítani a magyar kisebbség „teljes jogegyenlőségét”), csupán Albert Sándor, a Brassói Lapok főszerkesztője beszél nyíltan megyéje nemzetiségi oktatási problémáiról, amire Burtică úgy válaszol, hogy „erőfeszítéseket kell tenni a nemzetiségi oktatás további javítása terén”. Biczó György nagykövet úgy véli, hogy az egész tanácskozást csak azért kellett összehívni, hogy választ adjanak az amerikai magyar emigráns megmozdulásokra. (Ennek a törekvésnek a keretébe illeszthető bele az is, hogy Domokos Géza, a Kriterion Kiadó igazgatója a tanácskozás után interjút adhatott a New York Heraldnak.)

a magyar nagykövetség több bizalmas forrásból származó értesülése szerint – „igen szigorúan konspirált előkészítés után” – mintegy kétszáz vezető magyar értelmiségi szándékozott összegyűlni egy menedékházban, hogy megvitassák a magyar kisebbség helyzetét. (Egyfajta második marosvásárhelyi találkozóról lenne szó.) A találkozó nem jön létre, feltehetően a Securitate-tól való félelem miatt.

A Szocialista Művelődés és Nevelés Tanácsa Végrehajtó Irodája ülésén a nemzetiségi könyvkiadás helyzetét vitatják meg. Mivel a beterjesztett jelentés durva hamisításokat tartalmaz, azokat Domokos Géza, a Kriterion nemzetiségi könyvkiadó igazgatója kénytelen cáfolni – a magyar nyelven megjelent könyvek példányszáma az össz-könyvkiadás példányszámához viszonyítva jóval alatta van a magyar kisebbség országos arányszámának.

Meghal Budapesten Illyés Gyula (Rácegrespuszta, 1902.) író, költő, publicista, aki a hatvanas évektől kezdve számos alkalommal felhívta a nyugati közvélemény figyelmét a szomszéd országokban élő magyar kisebbség romló helyzetére. Az RKP Központi Bizottság Titkársága utasításra csupán a hírt szabad közölni, egyebet nem. Végül hosszas huza-vona után néhány méltató sor megjelenhet.

Elhurcolják hazulról Páll Béla gyergyóditrói betegnyugdíjas középiskolai matematika tanárt. Augusztus 23-án a Kolozsvári Katonai Törvényszék titkos tárgyaláson Bukarestben hat évre ítéli (a „szocialista társadalom elleni propaganda” vádjával). Elítélésének valódi oka az volt, hogy levelet írt Ceauşescunak, melyben leírta a magyar kisebbség elnyomott helyzetét. Rádaásul az előző évben találkozott a gyergyótölgyesi szanatóriumban az ott bujkáló Szőcs Gézával. A nagyenyedi börtönben tartják fogva, rendszeresen megverik, pedig betegeskedik. Részben a nyugaton élő testvérei által megmozgatott közvélemény nyomásának hatására, részben betegsége miatt 1986. december 22-én feltételesen szabadlábra engedik.

Kihallgatásra viszik Fórika János feltorjai római katolikus plébánost. November 11-ig Sepsiszentgyörgyön vizsgálati fogságban tartják, közben azzal vádolják, hogy meg nem engedett építkezést folytatott, a fiatalok körében „szervezkedést szított”, „lázított az állam rendje ellen”, azt is fölemlegetik, hogy az István a király című rockoperát hallgatták a helyi fiatalsággal. Mivel esete (a Szabad Európa Rádión keresztül) nyilvánosságra kerül, szabadon bocsátják, de a megyét el kell hagyja, ezért Jakab Antal püspök Hargita megyébe, Csíkcsicsóba helyezi át.

Mihail Gorbacsov, az SZKP főtitkára – Bukarestbe látogatása során – fogadja Király Károlyt, aki a nyugatra kijuttatott beadványaival, leveleivel felhívta a magyar kisebbség elnyomott helyzetére a külföldi közvélemény figyelmét.

A magyarországi Nagylétánál átszökik Magyarországra egy hetvenkét fős csoport. A határőrizeti hatóságok bezárják őket a helyi moziba, majd másnap harminckét személyt megbilincselve visszaadnak Romániának, akiket a román határőrök nagyon megvernek. Szabadon engedésük után kötelesek jelentkezni a Securitatén. Legtöbbjüket egy év kényszermunkára ítélik, amit az eredeti munkahelyükön tölthetnek le.   ? 1989. április.