Újabb delegáció (Kurkó Gyárfás, az MNSz elnöke, Czikó Nándor, a nemzetiségügyi minisztérium tanácsosa, az MNSz alelnöke, Demeter János kolozsvári alpolgármester és az egyetem részéről Nagy Géza és Venczel József) tárgyal Bukarestben Ştefan Voitec nemzetnevelési miniszterrel és Aurel Potop államtitkárral. A tárgyalásoknak csupán az az egyetlen „eredménye”, hogy – Groza határozott kívánságára – a román tárgyalófél fölajánlja: a klinikák épületeit a magyar és román orvostudományi karok közösen használhatják. (Dr. Csőgör Lajos szerint a tárgyaláson éppen a kommunista Potop volt a merevebb, míg a szociáldemokrata Voitec miniszter rugalmasabb partnernek bizonyult a későbbiekben is. Egyes adatok szerint Groza a tárgyalásokon valószínűleg megígéri, hogy a 6-án kezdődő MNSz-kongresszusra kihozzák a magyar egyetem helyzetét rendező törvényt, a román fél azonban feltehetőleg jobbnak látta a törvény későbbi időzítését.)  ? 1945. május 29.

Az egyetemi alkalmazottak szakszervezete gyűlést tart a magyar egyetem ügyében. Az itt felszólaló Huhn Nándor belgyógyász tanársegéd javaslatára négy tagú delegáció megy a szovjet városparancsnokhoz, és ígéretet kapnak tőle, hogy nem kell átadni a visszatérő román egyetemnek az épületeiket. A másnapi szakszervezeti bizalmi ülésen Bányai László éles hangú támadást indít az „angolszász ügynök” Huhn Nándor ellen. (Egyes feltételezések szerint Huhn Nándor a szovjet városparancsnoktól kap biztatást az „akcióhoz”, de a bukaresti Szövetséges Ellenőrző Bizottság június 4-én hozzájárul az épületek átadási jegyzőkönyvének aláírásához.)   ¬ 1945. január 24–február 1.

Kurkó Gyárfás vezetésével harminc tagú delegáció tárgyal Bukarestben. Kulturális téren tizennégy javaslatot terjesztenek elő. Szeptember 6-án a tárgyalásokról Kolozsváron beszámoló az MNSZ elnöke, Kurkó azt állítja, hogy javaslataik nyolcvan százalékát a kormány jóvá hagyta. Elismerik a felekezeti és állami magyar tannyelvű iskolák ún. nyilvánossági jogát. Brassó is magyar tankerületi főigazgatóságot kap, azok a katonaszökevények, akik 1940. augusztus 30. és 1944. augusztus 23. közt Dél-Erdélyből északra szöktek, közkegyelmet kapnak. A tárgyalások eredményeképpen kibővül a magyar tanügyi hálózat. Ígéret szerint hamarosan rendezik az állampolgárságokat is, visszaadják a Csíki Magánjavakat. Ugyancsak megígérik, hogy felállítják az önálló (Erdélyi) Magyar Művészeti Vezérfelügyelőséget (Inspectoratul General al Artelor din Ardeal, pentru problemele maghiare), melynek élére Szentimrei Jenőt fogják kinevezni. (A vezérfelügyelőt jogilag csak 1946 októberében erősítik meg tisztségében.) Azt is megígérik, hogy orvosolni fogják a földreform során felmerült nemzetiségi panaszokat, mentesülnek a CASBI-leltározás alól azok, akiket erőszakkal hurcoltak el a csapatok, vagy munkaszolgálatra vittek el, vagy kötelezően soroztak be, de visszajöttek, visszaveszik az elbocsájtott orvosokat és azokat a volt MÁV-alkalmazottakat, akik nem önként mentek el a hadsereggel, a Székelyföldön az állomásokon a helységneveket magyarul is kiírják és hogy a magyar szövetkezetek egyenlő elbánásban részesülnek a románokkal. A gyakorlatban az ígéreteknek csak egy része teljesül.   ? 1945. december 3–19.

Nékám Sándor, a bukaresti Magyar Misszió (az ideiglenes diplomáciai képviselet) vezetője felkeresi Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspököt, és tájékoztatja arról, hogy a Nagy Ferenc-vezette magyar delegáció milyen határmódosító elképzelésekkel utazott ki a moszkvai tárgyalásokra. Márton Áron megígéri, hogy azonnal érintkezésbe lép az erdélyi magyarság valódi vezetőivel és megbeszélésük eredményéről rövidesen tájékoztatni fogja a magyar diplomatát. Néhány nappal későb a püspök kezdeményezésére Kolozsvárott, Venczel József lakásán megbeszélést tartanak, amelyen Szász Pál, (akkor az EMGE elnöke), Korparich Ede, (a Kaláka, korábban Hangya Szövetkezeti Központ vezetője), Lakatos István, (a Romániai Szociáldemokrata Párt Országos Magyar Bizottságának elnöke, a „Szövetség” Szövetkezeti Központ vezetője), Buza László, (a Bolyai Tudományegyetemen a nemzetközi jog magyar állampolgárságú professzora), Juhász István, (az Erdélyi Tudományos Intézet vezetője), Nagy Géza (az Erdélyi Múzeum-Egyesület titkára) és Venczel József, (a Bolyai Tudományegyetem statisztika tanszékének vezetője) vesznek részt. A tanácskozás végén megbízzák Buza Lászlót, hogy a vitában elhangzott vélemények alapján szerkesszen egy memorandumot, amelyben „bizonyítsa be, hogy a Magyar Népi Szövetség csak a magyar nyelvű kommunisták nevében nyilatkozhat, és az erdélyi magyarságot nem képviseli. Másodszor indokolja meg, hogy közel kétmillió magyar sorsát nem lehet ígéretekkel megoldani.” Ezen kívül megbízzák Venczel Józsefet, hogy készítsen el a memorandum mellékleteként egy olyan térképet, amelyen oly módon húzza meg a határokat, hogy mennél kevesebb magyar maradjon román fennhatóság alatt, és ugyanakkor mennél kevesebb román kerüljön Magyarországhoz. (Lakatos István emlékezete szerint a fenti elvek alapján megrajzolt államhatárok következtében mintegy 1,35 millió magyar és közel 850 ezer román került volna magyar fennhatóság alá.) Végezetül pedig – mivel nem bíznak Gyöngyösi János külügyminiszter tudásában – a tanácskozás résztvevői elhatározzák, hogy megbízzák gr. Teleki Gézát, (gr. Teleki Pál fiát, volt egyetemi tanárt), hogy ő képviselje Párizsban az erdélyi magyarság érdekeit.

Budapesten megbeszélést tart az MSZMP Kállai Gyula-vezette és az RMP Nicolae Ceauşescu-vezette delegációja. Kölcsönösen tájékoztatják egymást országaik belső helyzetéről, a két ország kapcsolatinak alakulásáról, a „nemzetközi kommunista mozgalom kérdéseiről”, és a KGST-ben történő együttműködés kérdéséről. A tárgyalásokról készült feljegyzés megjegyzi, hogy „Ceauşescu elvtárs beszámolóját az önelégültség és az önteltség, a problémamentesség jellemezte.” Kállai felveti, hogy a Magyar Autonóm Tartomány 1961-es (helyesen: 1960-as) „átszervezése”, „annak ellenére, hogy azok a román testvérpárt belügyét képezik, Magyarországon is bizonyos problémákat vetnek fel az emberekben.” Ceauşescu erre „csodálkozását fejezte ki, hogy ez a kérdés felmerült.” A tárgyalást a viták jellemzik.

Csíkszeredában, amikor egy gyűlésen a résztvevők megtudják, hogy a tervezett Hargita megye székhelye Székelyudvarhely lesz, botrány tör ki. 13-án a városi kultúrház előtt spontán tömegdemonstráció kezdődik és követelik a döntés megváltoztatását. A konfliktust sikerül békésen rendezni (Bukarestből leutazik Gere Mihály és Vasile Patilineţi is, de őket foglyul ejti a tömeg): egy delegációt küldenek Bukarestbe. A húsz fős küldöttség 14-én találkozik Nicolae Ceauşescuval is és sikerül kiharcolniuk, hogy a megye székhelye Csíkszeredába kerüljön.

Aradon koszorúz a magyar nagykövetség delegációja. Az eseményen a helyi pártbizottság és a néptanács, valamint a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanács részéről is jelen van egy küldöttség, valamint a Békés megyei tanács-, a KISZ- és a Hazafias Népfront delegációja, és mintegy három-négyszáz helybeli.

Mintegy ezer helyi magyar részvételével történik az 1849-ben kivégzett tábornokok aradi obeliszkjénél a koszorúzás. A bukaresti pártvezetés nem járul hozzá, hogy a magyar nagykövetségen kívül a szomszéd megye, Békés, delegációja is hivatalos jelleggel koszorúzzon, ráadásul a határon két órára feltartóztatják a békési fiatalok két autóbuszát a határon, emiatt azok lekésik az eseményt. Barity Miklós nagykövet az október 10-i rejtjeltáviratában annak a véleményének ad hangot, hogy „az egész ügy előzményei, fejleményei világosan jelzik azt az eddig is már többször érvényesülő román szándékot, hogy romániai területen lévő magyar vonatkozású emlékhelyek látogatására, vagy az ide is kapcsolódó magyar évfordulók ünneplésére érkező magyarországi hivatalos szervek beutazását megakadályozzák.”