Vezető kutató: Dr. Konrád, Miklós

Részvevők: Prepuk Anikó, Bányai Viktória, Schweitzer Gábor, Mislovics Erzsébet, Tamás Máté, Toronyi Zsuzsanna

Támogatási forrás: NKFIH K 143231

Időtartam: 2022-2026

Az utóbbi évtizedekben megsokasodtak a magyarországi zsidóság hosszú 19. századi történetével foglalkozó publikációk. Ennek ellenére a modern zsidó identitás módszeres vizsgálata továbbra is várat magára. Pedig amiként a közép-európai zsidók, úgy a hazai zsidóság történetében is ez az időszak az, amikor identitásuk kérdésessé, számos férfi és nő számára súlyos dilemmává vált.
A zsidó népesség 1787-ben 80 000 főről 1910-ben közel egy millióra nőtt. Egy jogi korlátoktól sújtott, társadalmilag és kulturálisan nagyrészt homogén, a többségi társadalomtól nagymértékben elszigetelt és elszigetelődő, ám zsidó identitását alapvetően zavartalanul és reflektálatlanul megélő páriacsoportból egy emancipált, társadalmilag látványosan felemelkedő, ugyanakkor jelentős mértékben polarizált, belső kohéziójában megrendült réteggé lett. 1900-ban a honos zsidó népesség – Európában unikális módon – egyaránt foglalt magába kifejezetten asszimilációellenes ultraortodox tömegeket, elmagyarosodott, jelentős mértékben szekularizált, hazafias neológ polgárságot, illetve a vallásuktól és közösségüktől teljesen elidegenedett, olykor kikeresztelkedett értelmiségieket.
Mindannyiuknak volt azonban egy közös pontjuk: a modernizáció kihívásainak és a magyar liberális nacionalizmus asszimilációs elvárásainak hatására mind arra kényszerültek, hogy újraértelmezzék, mit jelent számukra zsidónak lenni – vagy nem lenni. Jelen kutatás célja e korszak óriási változásain átmenő magyarországi zsidók identitásának, lojalitás dilemmáinak és önpercepciójának a szisztematikus vizsgálata, e témának a magyar zsidó történetírás középpontjába való beemelése.

Kutatócsoportunk a következő alapkérdésre keresi a választ: a hosszú 19. században Magyarországon élő zsidók hogyan maradtak meg zsidóknak – ha pedig elidegenedtek zsidóságuktól, mit tettek, hogy megszabaduljanak e szempontjukból már csupán kívülről rájuk aggatott címkétől? Alapkérdésünk a következő részkérdésekre bomlik. Az önmagukban is jelentős különbségeket felmutató ortodox zsidók milyen módokon igyekeztek fenntartani egy az életüket egészében átfogó zsidó identitást és – eltérő mértékben, mégis egyértelműen – ellenállni az asszimiláció kísértéseinek? Az akkulturált, polgárosult neológ polgárság tagjai miként, illetve milyen mértékben igyekeztek összeegyeztetni felekezetük és közösségük iránti lojalitásukat a keresztény magyar társadalomba való integrációs törekvéseikkel? Milyen tudatos-öntudatlan stratégiák mentén igyekeztek oly módon magyarrá válni, hogy közben megmaradjanak zsidóknak is? A felekezeti közösségüktől (szinte) teljesen eltávolodott értelmiségiek miként próbálták maguk mögött hagyni önpercepciójuktól immár idegen zsidó múltjukat?
A kutatás a követkető két hipotézisen alapul. 1) Ortodox, vagy „asszimiláns”, gazdag vagy szegény, értelmiségi vagy egyszerű kereskedő, a korszakunkban előrehaladva egyre kevesebb zsidó kerülhette el, hogy szembesüljön a kérdéssel, mit jelent számára zsidónak lenni. 2) Az emberi ágenciának a kutatás középpontjába helyezése a legjobb mód arra, hogy a maga változatosságában feltérképezhessük, vajon a korabeli zsidó férfiak és nők miként tartották fenn zsidó kötődéseiket, illetve igyekeztek szakítottak zsidó múltjukkal.